A nyári felmelegedés kedvez a láb izzadásával együtt járó gombás fertőzések kialakulásának. A lábujjak körmein, főleg a hüvelykujj körmén jelentkező gombás fertőzés a világ népességének csaknem 30%-át érinti.
Az onikomikózis gombás fertőzés, amely akkor áll elő, ha a gomba megtámadja a kéz vagy a láb körmeit, valamint a körömágyat. A lábkörmök lassúbb növekedése kedvez a gomba kialakulásának, ezért is gyakoribb ezen a testtájékon. A kevésbé súlyos bántalmak közül a lábgomba a legkönnyebben megelőzhető, mivel a körömbenövés előidézte fájdalom arra késztet minket, hogy mindent megtegyünk a gyógyulásért, ebben pedig az egyszerű gyógymódok is segíthetnek.
Tünetek
A köröm gombás fertőzésének első tünetei a köröm elszíneződése, megvastagodása vagy repedése, valamint új köröm megjelenése az érintett köröm alatt. Ha kezeletlen marad, a fertőzés fokozatosan átterjed a körömágyra és a köröm környéki szövetekre. Idővel az egész körömre kiterjed, ami végül leesik. A betegség súlyosbodhat, a bőrön repedések jelenhetnek meg, ami súlyos bakteriális fertőzésekhez vezethet.
Van, akinél a járás nehézzé válik. Különösen azoknál, akiknél perifériás keringési elégtelenség áll fenn, a láb és a lábujjak rossz vérellátása súlyosbíthatja a társbetegségeket, elősegítve cukorbetegeknél a lábszárfekély (fájdalommal nem járó, gyakran elhanyagolt sérülés) megjelenését, visszértágulatos betegeknél pedig a vénás fekélyek kialakulását.
Habár az onikomikózis nem jelent veszélyt az általános egészségi állapotra, negatívan befolyásolhatja az életminőséget. Egyesek, akik gombás fertőzéstől szenvednek, bizonyos tevékenységeket kerülnek a köröm kinézete miatt, vagy mert attól tartanak, hogy másokat is megfertőznek. Néha a fájdalom korlátozhatja őket egyes tevékenységek vagy napi munkájuk végzésében.
Egyszerű gyógymód a körömgomba kezelésére
Szükséges eszközök: egy nagyobb mosdótál, meleg víz (39–40 °C), 2–3 csésze almaecet (vagy másfajta ecet), maréknyi konyhasó, törlőkendők, egy cikk fokhagyma, sebtapasz, éles körömvágó.
Eljárás
- Tegyünk egy tálba maréknyi sót és 2-3 csésze almaecetet, majd töltsük meg meleg vízzel.
- Mossuk meg a lábunkat vízzel és szappannal, majd tegyük a tálba és 20 percig tartsuk ott.
- Töröljük meg pamut törülközővel.
- Benőtt köröm esetén körömvágó segítségével távolítsuk el a bőrrel érintkező sarkokat.
- Ha lehetséges, vágjuk és reszeljük le a körmöt az egészséges részéig.
- Vágjunk le egy vékony fokhagymaszeletet és helyezzük a körömre (a környező szövetek érintése nélkül).
- Rögzítsük sebtapasszal a körömhöz a fokhagymaszeletet.
- Húzzunk a lábunkra pamutzoknit.
- Hagyjuk a fokhagymát hatni estétől reggelig.
- Ismételjük meg az eljárást minden este, a gyógyulásig.
Megelőzés
- Gondoskodjunk a láb megfelelő higiéniájáról (mosás és szárítás) és használjunk gomba elleni kenőcsöt (Lamisil).
- Tartsuk szárazon a lábat és fürdés után tegyünk rá hintőport (púdert).
- Viseljünk pamutzoknit, és váltsuk szükség szerint (naponta akár 2-3-szor).
- Ne viseljünk szűk cipőt, amitől kisebesedhet a lábujjunk.
- Viseljünk kényelmes, lehetőleg bőrből készült lábbelit, ami lehetővé teszi a láb szellőzését. Ne használjunk műanyag belsejű cipőt.
- Napoztassuk a lábat naponta legalább 10–15 percig.
- Nyilvános fürdőhelyen és zuhanyzóban viseljünk szandált vagy fürdőpapucsot.
- Ne használjuk mások manikűrpedikűr eszközeit.
- Ne használjuk más törülközőjét.
- Védjük a sérüléstől a köröm környékét.
- Diabétesz esetén fokozottan figyeljünk a lábunkra.
- A dohányzás káros hatással van a perifériás vérkeringésre, ezért mondjunk le róla.
Sorin Capră, főápoló
Forrás: Élet és Egészség folyóirat: Gombás körömfertőzés vagy onikomikózis
Kapcsolódó linkek
1. Hegymászás örömei: Gyerünk a szabadba!
2. Az együttélés példái
3. A romániai lakosság kardiológia helyzete
4. Egészségügyi kaleidoszkóp #3
5. Kortizol: Kortikoterápia – hazárdjáték vagy segítség?
6. Az étrend és táplálékkiegészítők szerepe a B12-vitamin-hiány kezelésében
7. Vegetáriánus és vegán receptek #3
8. A bronchiolitis csecsemő- és kisgyermekkorban
9. A görcsös izommerevség (spaszticitás) és kezelése
10. Az alsó végtagok krónikus vénás elégtelensége
11. Non-Hodgkin limfóma
12. Gyanakvó vádló – a vádlott dossziéja
13. Gyereksarok: A vendég, aki elfelejt távozni – pollenallergia