Mi teszi emberré/embertelenné az embert?

Embertelen – Mi teszi emberré/embertelenné az embert?

Embertelen: Naszreddin Hodzsa mondásai közül az egyik kedvencem a következő: „Többre tartják az öltözetet, mint az embert.” A mesében Naszreddin, szerény körülményeihez mérten, szegényes ruhában megy el egy esküvőre. Teljes közönnyel ültetik le a legszegényesebb asztal legtávolabbi sarkához. Ezt látva Naszreddin elmegy az egyik barátjához és megkéri, hogy adja neki kölcsön a legszebb ruháját. Még egy bundát is felölt, majd visszatér a mulatságba. Ezúttal a násznép figyelmesen körülveszi és a legjobb asztalhoz ültetik. Csodálkozva nézik, amint ruhája ujját kezdi az ételbe mártogatni. Kérdésükre, hogy mit művel, Hodzsa igen egyszerűen válaszol: „Meghívom a ruhám, vegyen részt a lakomán, mert a ruhát csodálva nézik, de az embert nem tisztelik.”

Mi teszi az embert emberré?

Mi teszi a mellettünk levő embert emberré? Egy ruha? A társadalmi helyzete? A vagyon? A kinézete? Sajnos túlságosan is jól ismerjük a választ, mert sok esetben mi magunk is hasonló kritériumok szerint ítéljük meg embertársainkat. Ez a helyzet annyira régóta fennáll, hogy időszámításunk első századaiból is maradtak ránk erről szóló feljegyzések. Az első keresztény gyülekezetekben is megtörtént, hogy a gazdagok a legjobb helyeket kapták, a szegények pedig csak a földön, illetve mások lábánál ülhettek (Jakab levele 2:2-3). Annak ellenére, hogy Jakab apostol nem értett egyet ezzel a helyzettel, a szokás napjainkig fennmaradt, egyre visszataszítóbb formát öltve.

embertelen

Egy kísérlettel próbáljuk meg bemutatni, hogy milyen méreteket ölthet az emberek megítélése külső jellemzőik alapján.

Egy farmernadrágba, kötött pulóverbe, nagykabátba és a szemébe húzott téli sapkába öltözött fiatalember összegörnyedve köhögött az egyik metróállomáson. Egyszer csak a földre esett és időnként gyenge hangon segítségért kiáltott. Az emberek érdektelenül haladtak el mellette, egyesek felé sem fordultak, mások vetettek rá egy-egy csodálkozó pillantást. Azonban senki nem állt meg, hogy megkérdezze, mi történt vele vagy mentőt hívjon. Mintegy 7 perc telt el így. Végül a fiatalember felállt, majd tehetetlenül vállat vont, miközben a szemből filmező rejtett kamera felé fordult. Minden hiába! Senkiben nem sikerült sajnálatot, de még aggodalmat sem keltenie. Embertelen volt?

Jött az öltöny és a nyakkendő!

Később ugyanaz a fiatalember, ez alkalommal elegáns ruhákba öltözve, öltönyben, szemüveggel, ápolt hajviselettel jelent meg ugyanazon a metróállomáson és eljátszotta az előbbi jelenetet. Összegörnyedve köhögött, majd a földre esett, de még mielőtt segítségért kiáltott volna, egy nő gyorsan odasietett és megkérdezte: „Uram, jól érzi magát? Szólaljon meg! Mi történt?” A jelenetet több alkalommal eljátszották és minden esetben akadt segítő szándékú ember.

Mi válthatta ki ezt a változást? Vajon első alkalommal csak szívtelen emberek jártak arra? Nem hiszem! Minden korosztályból és minden társadalmi osztályból voltak ott emberek. Ez inkább annak az embertelen módnak a szemléltetése, ahogyan mi az embereket külsejük alapján megítéljük.

Mi teszi az embert embertelenné?

A fenti jelenettel kapcsolatban önkéntelenül is feltesszük a kérdést: Hogyan viselkedhetnek ennyire embertelenül az emberek, hogy ne mutassanak szikrányi együttérzést? Biztos vagyok benne, hogy egy állat szenvedése mindenkiben könyörületességet keltene, mert egy állat ugyebár ártatlan. De az ember? Bűnös, vagy sem, megérdemel vajon ennyi közönyt?

Most furcsa területekre kalandozunk. Akár tudatában vagyunk, akár nem, társadalmunk olyannyira megosztott, hogy szinte két, egymással párhuzamos társadalomról beszélhetünk. Ez a megosztottság pedig nem a faji különbségekből, hanem a társadalmi helyzetből adódik. Egyfelől vagyunk mi, a normális emberek, másfelől pedig vannak ők, a kábítószerfüggők, a hajléktalanok, a szegények, a külvárosiak, a cigányok stb. Sajnálatos módon a társadalom egyik része láthatatlan. Nem nehéz kitalálni, hogy melyik.

embertelen

Elfordítjuk a fejünket, amikor elmegyünk mellettük. De nem feléjük tekintünk, hanem az ellenkező irányba. Nem akarjuk látni őket, mert ha látjuk, valamilyen szinten felelősnek érezzük magunkat értük. Azonban, ha egy ilyen személyen segítünk, az erőfeszítést jelent, ki kell lépnünk saját komfort-zónánkból, és ezt nem kívánjuk megtenni. Léteznek erre szakosodott intézmények. Foglalkozzanak ők ezekkel az emberekkel.

Rezzenéstelen arccal…

Sőt, a legtöbb esetben már el sem fordítjuk a fejünket. Rezzenéstelen arccal megyünk el egy földön fekvő ember mellett, olyanok mellett, akik az utcán, a földön alszanak. Utat nyitunk nekik, amikor fellépnek az autóbuszra, de nem udvariasságból, hanem pusztán azért, hogy össze ne piszkolják ruhánkat, vagy ne érezzük a belőlük áradó bűzt. Egyszerűen továbblépünk és elfelejtjük az esetet. Ők élik a maguk életét, mi a miénket.

Olykor azért nem akarjuk látni őket, mert nem akarunk elgondolkodni a sorsukon. Könnyebb azt hinnünk, hogy megérdemlik helyzetüket, hogy biztosan tettek valami rosszat és annak büntetését viselik. Egy kalap alá vesszük őket. Ha ismernénk történetüket, tudnánk, hogy egyesekkel nagyon mostohán bánt el a sors, minden ellenük fordult és nem ők tehetnek róla. Akkor élettörténetük emlékeztetne arra, hogy mennyire törékeny az élet, a mienk is. Egy ilyen felismerés kimozdíthat komfort-zónánkból. Amikor nagyjából jól mennek a dolgok az életünkben, nem szeretünk ilyenekre gondolni. Ez olyan lenne, mintha esküvőre hívnánk egy gyászolót.

embertelen

Összegzés gyanánt

Ezekből a vegyes érzésekből születik meg a tétlenség, a közömbösség, az együttérzés hiánya, az embertelenség, amely az életbevágóan fontos helyzetekben is megnyilvánul, amikor talán egy emberi élet veszélyben van. Lehet, hogy a külsőségek szerint ítéljük meg az embereket, azonban semmi magyarázatot nem találhatunk azokra az esetekre, amikor embertelenül megvonjuk a segítséget a rászorulóktól. Nem föltétlenül arra gondolok, hogy aprópénzt dobunk a koldusoknak. Az ezzel visszaélők csoportja különböző módszerekkel próbálkozik kifosztani pénztárcánkat, tehát az ilyen irányú óvatosság nem elítélendő, sőt indokolt. A jó cselekedetekről szólva emberségre gondoltam, gazdasági vonatkozások nélkül. Ilyen lehet egy egyszerű telefonhívás.

A címben megfogalmazott kérdés így is hangozhatna: „Mi teszi az embert emberré?”

Ennek két vetülete van:

  • Mi teszi a körülöttem élőt emberré? (Gondoljunk itt azokra a szempontokra, amelyek szerint megítéljük az embereket.)
  • Mi tesz engem emberré? (Itt értékeljük ki saját emberségünket és azokat az okokat, amelyek arra vezetnek, hogy ezt megmutassuk vagy ne az embereknek.)

Magától értetődő, hogy a második kérdés sokkal fontosabb, mint az első. Az embert embersége teszi emberré. Abban a pillanatban, amikor a mellettem élő szenvedése már semmilyen érzést nem kelt bennem, komoly gondjaim vannak. Ezt őszintén fel kell mérnünk és megoldást kell rá találnunk. Azonban ne feledjünk el egy dolgot: ő továbbra is ember marad, de én eljuthatok ahhoz a fordulóponthoz, amikor embertelenné válhatok.

Cristinel Sava

Forrás: Élet és Egészség folyóirat: Embertelen – Mi teszi emberré/embertelenné az embert?
https://www.upworthy.com/a-man-falls-down-and-cries-for-help-twice-the-second-time-my-jaw-drops/

Kapcsolódó linkek
1. Zenés vakáció – zene hatásai
2. Légzésünk titkai
3. A betegvizsgálat elfelejtett művészete
4. Egészségügyi kaleidoszkóp #4
5. A kortizol és a mindennapi stressz
6. Propolisz tartalmú aeroszolos inhalálás
7. Az Alzheimer-kór és a sült hús (roston)
8. Természetes gyógymódok a dysmenorrhoeában
9. Stresszoldó vegetáriánus receptek
10. Kezdő futók programja
11. Régi-új gyógymódok – a gyömbér jótékony hatása
12. Ménesi tapasztalat – a legjobb dolog, ami az életemben történt
13. Rákszűrés a nőknél
14. Bosszú – Nem tárgyalok! – Páros bonyodalmak
15. Embertelen – Mi teszi emberré/embertelenné az embert?
16. Gyereksarok: Álomvakáció – tanuljunk mások kárából

990 Views0
bosszú
Nem tárgyalok! – Páros bonyodalmak

Nem tárgyalok! – Páros bonyodalmak

Bosszú: – Én azt mondom, nem érdemes elrontani jól működő, szép kis szekerünket egy gombostűfejnyi elégedetlenségért, amely ráadásul értelmetlen is – próbálta lecsendesíteni a férj a veszekedésbe torkollott mérgelődés háborgó vizeit.

– Számodra az én elégedetlenségem mindig banális apróság, a te ügyeid azonban mindig életbevágó fontosságúak. Lényegtelen, hogy üres a kamra, és nincs miből ételt készítenem. Az is apróság számodra, hogy anyósod születésnapi üdvözletét elfelejtetted postázni, még az sem jutott eszedbe, hogy megköszönd neki, hogy ellát zöldséggel és gyümölccsel, annak ellenére, hogy te soha nem veszel kapát a kezedbe. Igaz, hogy nem is voltak elvárásaid, ami az ételt illeti, amikor nem járultál hozzá az előállításához.

harag

Látszik is, mert folyik le rólad a ruha, de te akartad így. Az is semmiség számodra, hogy nem fizetted ki az adót, pedig egy hónapja kérlek, hogy tedd már meg. Nem voltál képes nagybátyámnak sem megköszönni, hogy segített felépíteni a kicsi, de alapos munkát igénylő hétvégi házat, amelyet mellesleg még nem is láttál, mert arra sem voltál hajlandó, hogy a kulcsrakész házacskát átvedd. Nem is beszélek arról, hogy már egy hónapja gyanúsan sokszor késel. Még van számtalan ehhez hasonló gombostűfejnyi apróság, ami számodra mind lényegtelen – zárta a ház úrnője vádlott férje hibáinak leltározását.

Figyelj ide…

– Figyelj ide, néhányra van magyarázatom, de szeretném, ha előbb kibékülnénk és leülnénk az asztalhoz, hogy elmagyarázhassam azokat az okokat, amelyek miatt te úgy gondolod, hogy bizonyos feladatokat nem végeztem el, a többiért pedig bocsánatot kérek – lengette meg újból a férj a béke fehér zászlaját.

– Hallani sem akarok róla. Nincs mit megbeszélnünk. Nekem nem magyarázatokra, hanem tettekre van szükségem – zárta le a vitát az asszony.

– Majd meglátod, hogy minden világossá válik, ha elássuk végre a csatabárdot – próbálkozott a férfi.

– Már mondtam, nem tárgyalok! – szakította félbe a nő.

És sötétség borult rájuk.

Amikor nem O.K., akkor K.O.!

Ha a családi életben a szabálytalanságot más szabálytalansággal próbáljuk orvosolni, akkor azt nyugodtan nevezhetjük indokolt és előre eltervezett házassági bűnténynek. Ennek egy vonzó oldala is van: utasítsd vissza azt, aki téged visszautasít. Ez olyan, mintha süteménnyel csábítanál egy cukorbeteget. Levágod a párbeszéd-szeletet. Felveszed az áldozat szerepét. Minden magyarázat előtt bezárod az ajtót. Kisajátítod a hálószobát, és mindent megteszel annak érdekében, hogy tudasd pároddal: nemkívánatos személy és pillanatnyilag nincs helye a házassági kapcsolatban. Ellenségesen hátat fordítasz. Egyetlen tányérral és evőeszközzel teríted meg az asztalt, de nem a párod számára teszed ki azokat. Nem tudatod, hogy mikor, hova mész el, és mikor érkezel majd haza. Engeded, hogy a rendetlenség eluralkodjon a házban. Közömbös vagy megbüntetett pároddal szemben, nem érdekel, hogy mit, hogyan és miért tesz. Azt érzékelteted, hogy jó kedved van, az ellenség bosszantására.

bosszú

Sokat beszélgetsz telefonon nála „jobb” emberekkel, és terveket készítesz velük. Nem hívod meg édesanyádat és nem óhajtod látogatását, nehogy véletlenül kibékítsen. A kifizetendő számlákat módszeresen kedvenc használati tárgyai mellé sorakoztatod. Amikor elengedhetetlenül szükséges dolgokat kellene közölnöd, akkor sem beszélsz, hanem írásban adod tudtára a feladatot. Vagy egyik, vagy másik fél egyre gyakrabban hiányzik indokolatlanul otthonról. Amikor összetalálkoztok a konyhában, pattanásig feszül a húr, megkövült arccal, kifejezéstelen szemmel, összeszorított ajakkal bámultok magatok elé, esetleg szárazon köhécseltek. A legfontosabb a hallgatás megőrzése. Annyira csend van, hogy gondolataitokat is halljátok. A büntető fél azt gondolja, hogy kiütötte a másikat.

A valóság? Mindketten a földön vannak. Mindkettő felett számol a bíró. Vajon képesek lesznek talpra állni?

Ártalmas magatartás a bosszú

Amikor a bosszúállás vezérel, azt hiszed, víz alatt tartod a másik fejét, hogy ne lélegezhessen, azonban a valóság az, hogy saját magadat fullasztod.

Tegyük fel, hogy a büntetést érdemlő felet elszigeteli a társa. Megérdemli, mert nem vette ki részét a ház körüli teendőkből. Bosszú? Az inkvizítorral mi történik? Mi történik a sebzett „ártatlannal”? Mi lesz, amikor a mágikus „hallani sem akarok róla” kijelentéssel elvágjuk mindenféle párbeszéd fonalát? Néhány elképesztő dolog.

Elsősorban, a közömbös társ megbüntetésének vágya oda vezet, hogy önmagunkat még súlyosabb büntetéssel sújtjuk, mint a nemkívánatos lakótársat. Hogyan lehetséges ez? Megfosztjuk magunkat a házasság különleges kapcsolatától, pedig éppen ezért választottuk ezt az életformát. Megfosztjuk magunkat társunk értékelésétől, ami segítene jobban megismernünk önmagunkat és megfelelőbben alkalmazkodnunk az élethez.

bosszú

Elborít a bosszúállás dühe, ami semlegesíti a társunk megértését szolgáló értelmes hozzáállást. Az élet annak válik nehezebbé, aki haragszik és nem hajlandó tárgyalni, mert az „ellenfél”, akinek megfelelő körülmények között feladata lenne bizonyos házi teendők elvégzése, most, mivel nemkívánatos személy lett a háztartásban, már semmi nem érdekli. Az ellenséges magatartás kizárja az olyan kapcsolatformáló és -ápoló elemeket, mint az engedékenység, a szelídség, a tűrőképesség, a megértés, a megbocsátás.

Bosszú a büntető magatartás

Amikor büntető magatartást veszünk fel és uralkodni vágyunk a nélkül, hogy a másik érvelését meghallgatnánk, nemcsak házastársunkkal, hanem a többi körülöttünk élő emberrel is savanyúak, feszültek és gyanakvóak leszünk. Így elveszítjük társunk és embertársaink együttműködését és egyre jobban elidegenedünk az emberektől és önmagunktól. Megjelennek a házasság rákbetegségének első tünetei a gyógyító párbeszéd megfojtása következtében.

„Kérlek szépen, béküljünk ki és tegyük helyére a dolgokat” – halljuk a vétkesnek ítélt fél részéről a javaslatot. „Nem tárgyalok!” – érkezik a válasz. Ki mondhatja meg ez utóbbinak, hogy önmagát ítéli el és végzi ki? Azonban a legnagyobb büntetés, amelyet kiszab magára, csak ezután következik.

bosszú

Magyarázat

– Láthattad, hogy tulajdonképpen csak ebben a hónapban hanyagoltam el a teendőimet és hagytam figyelmen kívül néhány sürgető dolgot. Szeretném, ha megértenéd, hogy miért nem tudtam tartani veled a ritmust. Hallgass végig, majd tedd, amit jónak látsz.

– Nincs szükségem magyarázatokra, sem mesékre. Végezze mindenki a maga dolgát. Elegem van a szavakból. Amikor látom, hogy cselekszel, még beszélünk. Addig… szünet.

– Csak egy kis jóindulat kellene a részedről, csupán két-három mondatot szeretnék mondani.

– Nem tárgyalok! – hangzik a sokszor ismételt elutasítás.

Egyszer csak megszólal a csengő, és a ház asszonya siet ajtót nyitni. A bejáratnál egy orvos és egy nővér áll, fehér köpenyben.

– Tisztelt hölgyem, itt lakik a Costescu család? – teszi fel a kérdést az orvos. Mentőautóval érkeztünk, hogy Costescu urat sürgősen kórházba szállítsuk.

– Igen doktor úr, de szerintem valami félreértés van a dologban. Azt hiszem, hogy eltévesztették a lakást. Costescu úr ugyanis makkegészséges. Vannak neki különböző betegségei, azonban azokat nem lehet kórházban kezelni. Lehetséges, hogy egy másik Costescu családot keresnek – javasolja a nő.

– Azonnal, doktor úr – szól közbe a ház ura. Veszem a csomagom, és jövök.

A feleség elképedve bámulja férjét, majd kérdő tekintetével az orvos felé fordul magyarázatért.

Az orvos magyarázata

– Az ön férje komoly szívbetegségben szenved és sürgős sebészeti beavatkozásra van szüksége. Többször megfordult már nálunk a kórházban, ahol kivizsgálásokat végeztünk és arra jutottunk, hogy helyzete nem tűr halasztást. És, tisztelt hölgyem, készüljön fel a legrosszabbra. Csak az ön szeretete tartja még életben. Nagyon, nagyon súlyos a helyzet – súgta az orvos.

– De ő nem mondott nekem semmit! – nyögi a nő kezét tördelve.

Costescu úr az előtérben várakozott a kórházi csomaggal a kezében és hosszan nézte feleségét, tőle várva a választ.

– Tulajdonképpen én nem engedtelek szóhoz jutni. Gyilkosság, amit tettem – mondta megtörten az asszony.

– Ha még hazatérek, elvégzek minden feladatot, amit elvártál tőlem – jegyezte meg a férje, csendes, nyugodt hangon.

– Az nem lényeges. A fontos, hogy te meggyógyulj.

– Megígértem, és betartom. Nem tárgyalok! – jelentette ki, és észre sem vette, hogy felesége büntető szavaival válaszolt.

George Uba

Forrás: Élet és Egészség folyóirat: Nem tárgyalok! – Páros bonyodalmak (Bosszú)
A bosszú és a harag rossz tanácsadó.

Kapcsolódó linkek
1. Zenés vakáció – zene hatásai
2. Légzésünk titkai
3. A betegvizsgálat elfelejtett művészete
4. Egészségügyi kaleidoszkóp #4
5. A kortizol és a mindennapi stressz
6. Propolisz tartalmú aeroszolos inhalálás
7. Az Alzheimer-kór és a sült hús (roston)
8. Természetes gyógymódok a dysmenorrhoeában
9. Stresszoldó vegetáriánus receptek
10. Kezdő futók programja
11. Régi-új gyógymódok – a gyömbér jótékony hatása
12. Ménesi tapasztalat – a legjobb dolog, ami az életemben történt
13. Rákszűrés a nőknél
14. Bosszú – Nem tárgyalok! – Páros bonyodalmak
15. Embertelen – Mi teszi emberré/embertelenné az embert?
16. Gyereksarok: Álomvakáció – tanuljunk mások kárából

1 View0
Gyanakvó vádló – a vádlott dossziéja

Gyanakvó vádló – a vádlott dossziéja

Gyanakvó: Nehogy azt gondold, hogy hamar felejtek és figyelmen kívül hagyom, ahogyan a születésnapom alkalmával viselkedtél, amikor fonnyadt virágokkal és egy olcsó csokoládéval állítottál haza. Ha csak ennyit kapok tőled, ennyit érek neked – vetette férje elé a dosszié egyik dokumentumát a felesége.

– Éppen aznap nem volt nálam a szemüvegem és a virágárus hölgy csúnyán becsapott. Mondd, mit tehettem volna? A csokoládét az eladó ajánlotta a cukrászdában. Nem is fordult meg a fejemben, hogy spóroljak, kedves gyanakvó hölgyem.

– Ha csak erről lenne szó, azt mondanám, hogy egyedi eset. Elfelejtetted, hogy vasaláskor 35.000 Ft-ot találtam a kabátod zsebében, amikor azt mondtad, hogy nincs egy fityinged sem. Titkolózol a feleséged előtt, eldugod a pénzt, hogy majd saját kedvtelésedre költsd. Mondd meg, ha nem így van – érkezett a következő jól célzott lövés.

– Nem így van. A pénzt ott felejtettem annak a kabátnak a zsebében, amelyet már régóta nem használtam. Mi annyira bonyolult? És tudd meg, hogy nincsenek titkolt vágyaim, a te szavaiddal élve. Bocsánat, hogy ne hazudjak, mégis vannak, két-három naponta veszek egy csomag mentolos cukorkát, amelyből te is sokszor kérdezés nélkül kiszolgálod magad.

gyanakvó
– Na ez aztán a magyarázat férjuram. Mindig találsz kifogást, mindig kitalálsz valami kedves, elfogadható magyarázatot, hogy senki ne gyanúsítson, de én, aki már huszonöt éve élek veled, ennél jobban ismerlek. Vegyük csak a tegnapi napot. Hazajöttél a munkából és azonnal asztalhoz ültél. Én eléd tettem a friss, ízletes ételt, amit nagy odaadással, fáradtságos munkával készítettem, te pedig körülnéztél, majd kijelentetted, hogy nem vagy éhes. Mintha villám csapott volna belém, kedves uram! Mit értsek ebből? A válasz világos: étteremben ebédeltél. Már nem szereted a feleséged főztjét. Én pedig mint egy cseléd dolgozom egész nap, hogy a kedves férjem elégedett és jól táplált legyen, mert végül is ő a család feje.

– Szó sincs étteremről. Ameddig jó és ízletes ételt tálalsz elém, nincs más vágyam. De most megfogtál. A valóságban farkaséhes voltam. Csak hazudtam, hogy nem vagyok az. Tudod miért?

– Hát persze, hogy megfogtalak. Nem is gondoltam másként. Ki tudja, milyen butaságot találtál ki már megint. Minden esetre azt gondolom, hogy ez már súlyos eset – válaszolt rejtélyesen a felesége.

– Nagyon súlyos, elismerem – válaszolt a férj, tovább növelve a feszültséget. Mielőtt asztalhoz ültem, bementem a hálószobába és ott találtam valamit, ami elvette az étvágyam. Találtam néhány jegyzőkönyvi iratot, melyben olyan bűntettekkel vádolnak, amelyek beigazolása egyenesen a börtönbe vet majd. Ki tud ezek után enni?

– Na ne mondd! És valóban megtetted amit azokban ír – kérdezte aggódó hangon felesége?

– Ha tagadnám se szabadulnék meg. Aki megfogalmazta ezeket, olyan furfangosan dolgozott, hogy minden nagyon hihetőnek tűnik. Nem hiszem, hogy felmentenek. Egy jó időre egyedül maradsz.

– Lehetetlen. Nem boldogulok egyedül. Kimentelek annak a gonosztevőnek a karmai közül még akkor is, ha a világ végére kell elmennem. Hagyd rám a dolgot. Tudod, kiről van szó?

– Természetesen, de nagyon veszélyes – mondta suttogva a férj.
– Akkor sem félek, ha egy csörgőkígyóról van szó. Mondd meg, ki az, és ellátom a baját.
– Attól félek, hogy nem boldogulsz vele – válaszolt a férj szomorú lemondással.
– Látod, hogy soha nem veszel figyelembe és nem bízol a képességeimben? Ez a másik hibád, amit még eddig nem is mondtam meg neked. Súlyos a helyzet, de megoldom – mondta a felesége határozottan.
– Azért nehéz, mert egy hölgyről van szó.
– Csak mondd meg a nevét és máris ellátom a baját.

gyanakvó

Az ügy részletei

Gyanakvó, kételkedő, nyomozó, kérdőre vonó, részletező, kiértékelő és kritikus ez a feleség, de az ő szavaival élve, mindezt férje érdekében teszi. És kapcsolatuk múltjából folyton előkerülnek a férj bizonyos tévedései, hibái, melyeket mind számon tartanak és folyton a fejére olvasnak, mivel a feleség véleménye szerint az évek során semmi nem változott, férje még mindig ugyanazokat teszi.

Érvelése jól megalapozott: amit egyszer elítéltünk, azt mindig elítéljük, mivel ha nem írtjuk ki gyökeresen a rosszat, az még évek múlva is újabb és újabb hajtásokat növeszt. Tehát az egykori hiányosságokat még meg kell említeni időnként, oktató célzattal, különösen olyan alkalmakkor, amikor a szóban forgó fél újabb hibát követ el. És hogy a hiba semmiképp ne merülhessen feledésbe, a kedves férjnevelő feleség beveti a jól megszokott kijelentést: „Nehogy azt gondold, hogy elfelejtettem, amit tizenöt évvel ezelőtt tettél, amikor hanyagul és rosszindulatúan beszéltél édesanyámról.” Itt minden magyarázkodás hiábavaló. Mivel az csak még több tévedésre derítene fényt.

A múlt hibáinak ilyen jellegű, élvezettel történő felemlegetése javíthatatlannak minősíti a férjet. A megbocsátás kérdése a következő jeligével kerülhet csak szóba: „Megbocsátok, de nem felejtem el, amit akkor tettél, amikor…” A dosszié egyre bővül a vádakkal, ami a férj rosszkedvű morcosságához, távolságtartáshoz, túlórázáshoz, titkolózáshoz, közömbösséghez, „fáradtsághoz”, feszültséghez és az örömön és boldogságon kívül minden máshoz vezet. Ez újból arra ad okot a feleségnek, hogy bővítse a sérelmek jegyzékét.

Az ellenség neve

– Tehát, kedves hölgyem, az én vádlóm neve éppen a te neved.

– Nem lehet igaz! Ezt is hallottam már! Méghogy én? Hogy lennék éppen én az a személy? Hogy tehetnék én rosszat neked? Milyen vádiratokkal próbállak aláásni? Milyen jegyzőkönyveket állítottam ki rólad?

– Nézd csak, megtaláltam a naplódat, amelybe éppen a tegnap jegyezted fel a következőket: „Ne felejtsem el megmondani a férjemnek, hogy három évvel ezelőtt megdicsérte a szomszédasszony süteményét és kalácsát, arra célozva, hogy én nem lennék hozzá hasonló cukrásztehetség.” Miután ezt elolvastam, visszaforgattam a lapokat és felfedeztem, hogy legalább hetven ilyen és ehhez hasonló megbocsáthatatlan vádat jegyeztél fel, amelyeket az évek során elkövettem. Hogyan szabadulhatnék meg tehát a börtöntől? Tehetsz még valamit önmagad védelme érdekében, ha semmire sem vagy jó? Hát hogyne ment volna el az étvágyam?

– Tehát én vagyok a te ellenséged, válaszolta a feleség elgondolkodva.

Bement a hálószobába és a jegyzetfüzettel a kezében tért vissza. Ledobta a konyhakőre, majd egy égő gyufát hajított a kinyitott lapok közé. A lángok egyre magasabbra csaptak és megemésztették a vádiratgyűjteményt.

gyanakvó

– Mit tegyünk a második füzettel? – kérdezte a férj feleségét.
– Melyik a második? – csodálkozott az asszony

A férj felesége fejére mutatott, amely még hűen őrizte a füzetben leírtak emlékét.

– Ezt is ki kell takarítanunk – folytatta a férje.
– De hogyan?
– Nagyon egyszerű. Ahányszor késztetést érzel, hogy felidézd ezeket a vádakat, ölelj meg és csókolj meg. Akkor a vádak önmaguktól törlődnek.
– Hát, akkor próbáljuk ki – válaszolta felesége új lendülettel.

Abban a rég elfeledett ölelésben csoda volt. A rossz emlékek elmúltak, a férjnek pedig visszatért az étvágya.

 

George Uba

Forrás: Élet és Egészség folyóirat: (Gyanakvó vádló) A vádlott dossziéja

Kapcsolódó linkek

1. Hegymászás örömei: Gyerünk a szabadba!
2. Az együttélés példái
3. A romániai lakosság kardiológia helyzete
4. Egészségügyi kaleidoszkóp #3
5. Kortizol: Kortikoterápia – hazárdjáték vagy segítség?
6. Az étrend és táplálékkiegészítők szerepe a B12-vitamin-hiány kezelésében
7. Vegetáriánus és vegán receptek #3
8. A bronchiolitis csecsemő- és kisgyermekkorban
9. A görcsös izommerevség (spaszticitás) és kezelése
10. Az alsó végtagok krónikus vénás elégtelensége
11. Non-Hodgkin limfóma
12. Gyanakvó vádló – a vádlott dossziéja
13. Gyereksarok: A vendég, aki elfelejt távozni – pollenallergia

1 View0