Légzésünk titkai

Tüdő: A köznapi nyelvben meghonosodott kifejezés – „Mély levegőt vett és nekiállt…” – egy rendkívüli cselekményt megelőző és előkészítő momentum, a „bátorság összegyűjtésének”, a figyelem fókuszálásának és az utolsó pszichikai akadályok legyőzésének a pillanata.

A látszat

Bár nekünk úgy tűnik, hogy belégzéskor levegőt „szívunk” a tüdőnkbe, a valóságban nem ez történik. A belégzés időtartama alatt, a légzőizmok működése következtében megnő a mellkas térfogata. Ahogy nő a térfogat, csökken a nyomás. Abban a pillanatban, amikor a mellkas belsejében lévő nyomás alacsonyabb lesz a légköri nyomásnál, a levegő egész egyszerűen, minden segítség nélkül kívülről „beáramlik” a mellkasba, a nyomás kiegyenlítése végett. Tehát nem szívunk a tüdőnkbe levegőt, csak megteremtjük a szükséges előfeltételt ahhoz, hogy a levegő a tüdőnkbe áramolhasson.

A bordák felfelé irányuló mozgását a bordaközi izmok biztosítják, a rekeszizom pedig a mellkas függőleges átmérőjét növeli, miközben lefelé hatolva nyomást gyakorol a hasi szervekre. Normális légzéskor a rekeszizom szintje mintegy másfél centiméternyit változik, ám erőltetett légzéskor a szintkülönbség akár 10 cm is lehet. Ha a belégzés ideje alatt a teljes rekeszizom 1 cm-nyit süllyedne, a mellkas befogadóképessége 270 cm3-rel nőne, ami ennek megfelelő mennyiségű levegőtömeg áramlását eredményezné a tüdőbe.

A belégzéssel (ami tulajdonképpen aktív módon történik a belégző izmok szükségszerű részvételével) ellentétben a kilégzés első fázisa passzív módon zajlik, amit ezután követ az utolsó, aktív szakasz, ami már igénybe veszi a kilégző izmok munkáját.

Kilégzés

A légző izmok ingerlésének megszűntével a tüdő és a mellkas minden rugalmas eleme visszanyeri eredeti, nyugalmi méretét. A belégzéskor megnyúlt rugalmas képletek visszakerülnek eredeti állapotukba, és ekkor a mellkas belsejében lévő nyomás nagyobb lesz a légköri nyomásnál, melynek következtében a levegő kipréselődik a tüdőből.

Amikor belégzéskor a légző izmok mozgásából úgy tűnik, mintha mi szívnánk be akaratlagosan a levegőt, az magától áramlik befelé, amikor pedig a rugalmas szerkezetek passzív módon visszakerülnek eredeti állapotukba, és úgy tűnik, hogy nekünk már nincs feladatunk, ekkor tulajdonképpen kipréseljük magunkból a levegőt! Amikor az az érzésünk, hogy mindent mi végzünk, a levegő erőfeszítés nélkül áramlik befelé, amikor pedig hagyjuk, hogy a passzív kilégzés végezze munkáját, a levegő elveszíti „kezdeményező készségét” és „kényszerrel” távozik.

Óriási harc

Azonban a passzív kilégzésre is rá lehet segíteni különleges helyzetekben, az izmok összehúzódásával. Eszembe jut Calistrat Hogaș írásából a „nagy és csillogó zöld óriási légy” és a kanca közötti „óriási harc” kibontakozása. A légy, érezve az eső közeledtét, Hogaş kancájának az egyik orrlyukában próbált meg elbújni, amit „tökéletes ballisztikai pontossággal célzott meg”. De „a ló horkantani kezdett és hatalmas tüdejét a föld légkörének felével megtöltötte; és amikor a beszívott levegő a harci trombita harsogásával visszazúdult a térbe, a légy a kanca orrából süvítve katapultált és jó időnek kellett eltelnie, hogy magához térjen.” Jó példa ez az erőltetett be- és kilégzésre.

Az erőltetett légvétel a normális légzéshez viszonyítva egy sor változást feltételez. Mély belégzéskor a gerincoszlop már nem képez fix pontot, mivel megnyúlik, a mellkas fokozottabb kitágulását eredményezve, ami értelemszerűen több levegő behatolását jelenti. Másfelől, a bordaközi izmok és a rekeszizmon kívül egyéb izmok is részt vesznek a légzésben. Például a nagy mellizmok nem csak a testépítők büszkeségére szolgálnak. Ezek a fejbiccentő izmok, a trapéz, stb. izmok mellett részt vesznek az erőltetett belégzésben. Az erőltetett kilégzést elősegítik a hasizmok is.

A tüdő – mint a mellkas üregében elhelyezkedő táguló, rugalmas-rostos szerv – igazodik a mellkas mozgásaihoz, azzal megegyező nyomás- és térfogat változásokat mutatva. A tüdőszövet tágulásával egyidejűleg megnyúlik a hörgőrendszer is, de – bármilyen hihetetlen – még a vérerek is, ehhez a rugalmas rendszerhez kapcsolódva, a rendszer bármelyik pontján kialakuló feszültséget az összes alkotóelemhez továbbítják.

Hengerek és dugattyúk

A mellkason belül a savós mellhártya biztosítja a tüdő mozgásait. Ez két lemezből áll, az egyik a mellkas belső oldalát fedi, a másik szorosan rátapad a tüdő felületére. E két hártya között vékony folyadékréteg található, ami biztosítja a két hártya egymáson való elmozdulását a tüdők mozgásai közben. Hasonló folyamatok zajlanak egy belső égésű motor belsejében is. A hengerben csúszó dugattyút kenőanyaggal síkosítják a kopás megakadályozása végett.

A mellkas esetében ez a kenőanyag a mellhártyaközi folyadék, 3–15 ml mennyiségben. Érdekes tény, hogy ez a folyadék nagyon hamar cserélődik; 24 óra alatt folyamatosan körülbelül 600–700 ml termelődik és szívódik fel belőle, olyan ütemben, hogy a mellkasban a folyadék mennyisége egyetlen pillanatig se haladja meg a 15 millilitert.

Légmell

A mellhártya lemezei közé csak balesetszerűen kerül levegő. Ezt nevezzük légmellnek (pneumothorax). A levegő behatolhat kívülről, a mellkas falának sérülésén át, vagy pedig származhat belülről, a tüdő „kilyukadásakor”, bizonyos tüdőbetegségek, sebészi beavatkozások stb. esetén.

A levegő bekerülése a mellhártya két lemeze közé enyhe vagy súlyosabb tüneteket okozhat, a mennyiségtől függően. Az egyik különleges klinikai forma a szelepes légmell, ami akkor áll elő, ha a sérülés belégzéskor megengedi a levegő két lemez közé jutását, kilégzéskor azonban nem teszi lehetővé annak távozását onnan. Ilyen esetben sürgős beavatkozás szükséges, különben a beteg megfullad. A fulladás megakadályozható, ha beszúrunk egy tűt, amin keresztül a beszorult levegőt kiszívjuk.

Összegzés

Légzésünk egyszerű folyamatnak tűnhet – hiszen életünk minden pillanatában ezt tesszük, minden percben legalább 12-16 alkalommal. Ám még a legbonyolultabb dugattyús motor működése sem vetekedhet azzal, ami a mellkasunkban történik!

Ajánlott, hogy energiánkat időnként felfrissítsük erőteljes ki- és belégzéssel, akár a tengerparton, akár
az ózon dús levegőjű hegyvidéken! Bármelyiket választjuk, egyaránt jó!

 

dr. Dan Rusu

Forrás: Élet és Egészség folyóirat: Zenés vakáció

Kapcsolódó linkek

1. Zenés vakáció – zene hatásai
2. Légzésünk titkai
3. A betegvizsgálat elfelejtett művészete
4. Egészségügyi kaleidoszkóp #4
5. A kortizol és a mindennapi stressz
6. Propolisz tartalmú aeroszolos inhalálás
7. Az Alzheimer-kór és a sült hús (roston)
8. Természetes gyógymódok a dysmenorrhoeában
9. Stresszoldó vegetáriánus receptek
10. Kezdő futók programja
11. Régi-új gyógymódok – a gyömbér jótékony hatása
12. Ménesi tapasztalat – a legjobb dolog, ami az életemben történt
13. Rákszűrés a nőknél
14. Bosszú – Nem tárgyalok! – Páros bonyodalmak
15. Embertelen – Mi teszi emberré/embertelenné az embert?
16. Gyereksarok: Álomvakáció – tanuljunk mások kárából