Gyanakvó vádló – a vádlott dossziéja
Gyanakvó: Nehogy azt gondold, hogy hamar felejtek és figyelmen kívül hagyom, ahogyan a születésnapom alkalmával viselkedtél, amikor fonnyadt virágokkal és egy olcsó csokoládéval állítottál haza. Ha csak ennyit kapok tőled, ennyit érek neked – vetette férje elé a dosszié egyik dokumentumát a felesége.
– Éppen aznap nem volt nálam a szemüvegem és a virágárus hölgy csúnyán becsapott. Mondd, mit tehettem volna? A csokoládét az eladó ajánlotta a cukrászdában. Nem is fordult meg a fejemben, hogy spóroljak, kedves gyanakvó hölgyem.
– Ha csak erről lenne szó, azt mondanám, hogy egyedi eset. Elfelejtetted, hogy vasaláskor 35.000 Ft-ot találtam a kabátod zsebében, amikor azt mondtad, hogy nincs egy fityinged sem. Titkolózol a feleséged előtt, eldugod a pénzt, hogy majd saját kedvtelésedre költsd. Mondd meg, ha nem így van – érkezett a következő jól célzott lövés.
– Nem így van. A pénzt ott felejtettem annak a kabátnak a zsebében, amelyet már régóta nem használtam. Mi annyira bonyolult? És tudd meg, hogy nincsenek titkolt vágyaim, a te szavaiddal élve. Bocsánat, hogy ne hazudjak, mégis vannak, két-három naponta veszek egy csomag mentolos cukorkát, amelyből te is sokszor kérdezés nélkül kiszolgálod magad.
– Na ez aztán a magyarázat férjuram. Mindig találsz kifogást, mindig kitalálsz valami kedves, elfogadható magyarázatot, hogy senki ne gyanúsítson, de én, aki már huszonöt éve élek veled, ennél jobban ismerlek. Vegyük csak a tegnapi napot. Hazajöttél a munkából és azonnal asztalhoz ültél. Én eléd tettem a friss, ízletes ételt, amit nagy odaadással, fáradtságos munkával készítettem, te pedig körülnéztél, majd kijelentetted, hogy nem vagy éhes. Mintha villám csapott volna belém, kedves uram! Mit értsek ebből? A válasz világos: étteremben ebédeltél. Már nem szereted a feleséged főztjét. Én pedig mint egy cseléd dolgozom egész nap, hogy a kedves férjem elégedett és jól táplált legyen, mert végül is ő a család feje.
– Szó sincs étteremről. Ameddig jó és ízletes ételt tálalsz elém, nincs más vágyam. De most megfogtál. A valóságban farkaséhes voltam. Csak hazudtam, hogy nem vagyok az. Tudod miért?
– Hát persze, hogy megfogtalak. Nem is gondoltam másként. Ki tudja, milyen butaságot találtál ki már megint. Minden esetre azt gondolom, hogy ez már súlyos eset – válaszolt rejtélyesen a felesége.
– Nagyon súlyos, elismerem – válaszolt a férj, tovább növelve a feszültséget. Mielőtt asztalhoz ültem, bementem a hálószobába és ott találtam valamit, ami elvette az étvágyam. Találtam néhány jegyzőkönyvi iratot, melyben olyan bűntettekkel vádolnak, amelyek beigazolása egyenesen a börtönbe vet majd. Ki tud ezek után enni?
– Na ne mondd! És valóban megtetted amit azokban ír – kérdezte aggódó hangon felesége?
– Ha tagadnám se szabadulnék meg. Aki megfogalmazta ezeket, olyan furfangosan dolgozott, hogy minden nagyon hihetőnek tűnik. Nem hiszem, hogy felmentenek. Egy jó időre egyedül maradsz.
– Lehetetlen. Nem boldogulok egyedül. Kimentelek annak a gonosztevőnek a karmai közül még akkor is, ha a világ végére kell elmennem. Hagyd rám a dolgot. Tudod, kiről van szó?
– Természetesen, de nagyon veszélyes – mondta suttogva a férj.
– Akkor sem félek, ha egy csörgőkígyóról van szó. Mondd meg, ki az, és ellátom a baját.
– Attól félek, hogy nem boldogulsz vele – válaszolt a férj szomorú lemondással.
– Látod, hogy soha nem veszel figyelembe és nem bízol a képességeimben? Ez a másik hibád, amit még eddig nem is mondtam meg neked. Súlyos a helyzet, de megoldom – mondta a felesége határozottan.
– Azért nehéz, mert egy hölgyről van szó.
– Csak mondd meg a nevét és máris ellátom a baját.
Az ügy részletei
Gyanakvó, kételkedő, nyomozó, kérdőre vonó, részletező, kiértékelő és kritikus ez a feleség, de az ő szavaival élve, mindezt férje érdekében teszi. És kapcsolatuk múltjából folyton előkerülnek a férj bizonyos tévedései, hibái, melyeket mind számon tartanak és folyton a fejére olvasnak, mivel a feleség véleménye szerint az évek során semmi nem változott, férje még mindig ugyanazokat teszi.
Érvelése jól megalapozott: amit egyszer elítéltünk, azt mindig elítéljük, mivel ha nem írtjuk ki gyökeresen a rosszat, az még évek múlva is újabb és újabb hajtásokat növeszt. Tehát az egykori hiányosságokat még meg kell említeni időnként, oktató célzattal, különösen olyan alkalmakkor, amikor a szóban forgó fél újabb hibát követ el. És hogy a hiba semmiképp ne merülhessen feledésbe, a kedves férjnevelő feleség beveti a jól megszokott kijelentést: „Nehogy azt gondold, hogy elfelejtettem, amit tizenöt évvel ezelőtt tettél, amikor hanyagul és rosszindulatúan beszéltél édesanyámról.” Itt minden magyarázkodás hiábavaló. Mivel az csak még több tévedésre derítene fényt.
A múlt hibáinak ilyen jellegű, élvezettel történő felemlegetése javíthatatlannak minősíti a férjet. A megbocsátás kérdése a következő jeligével kerülhet csak szóba: „Megbocsátok, de nem felejtem el, amit akkor tettél, amikor…” A dosszié egyre bővül a vádakkal, ami a férj rosszkedvű morcosságához, távolságtartáshoz, túlórázáshoz, titkolózáshoz, közömbösséghez, „fáradtsághoz”, feszültséghez és az örömön és boldogságon kívül minden máshoz vezet. Ez újból arra ad okot a feleségnek, hogy bővítse a sérelmek jegyzékét.
Az ellenség neve
– Tehát, kedves hölgyem, az én vádlóm neve éppen a te neved.
– Nem lehet igaz! Ezt is hallottam már! Méghogy én? Hogy lennék éppen én az a személy? Hogy tehetnék én rosszat neked? Milyen vádiratokkal próbállak aláásni? Milyen jegyzőkönyveket állítottam ki rólad?
– Nézd csak, megtaláltam a naplódat, amelybe éppen a tegnap jegyezted fel a következőket: „Ne felejtsem el megmondani a férjemnek, hogy három évvel ezelőtt megdicsérte a szomszédasszony süteményét és kalácsát, arra célozva, hogy én nem lennék hozzá hasonló cukrásztehetség.” Miután ezt elolvastam, visszaforgattam a lapokat és felfedeztem, hogy legalább hetven ilyen és ehhez hasonló megbocsáthatatlan vádat jegyeztél fel, amelyeket az évek során elkövettem. Hogyan szabadulhatnék meg tehát a börtöntől? Tehetsz még valamit önmagad védelme érdekében, ha semmire sem vagy jó? Hát hogyne ment volna el az étvágyam?
– Tehát én vagyok a te ellenséged, válaszolta a feleség elgondolkodva.
Bement a hálószobába és a jegyzetfüzettel a kezében tért vissza. Ledobta a konyhakőre, majd egy égő gyufát hajított a kinyitott lapok közé. A lángok egyre magasabbra csaptak és megemésztették a vádiratgyűjteményt.
– Mit tegyünk a második füzettel? – kérdezte a férj feleségét.
– Melyik a második? – csodálkozott az asszony
A férj felesége fejére mutatott, amely még hűen őrizte a füzetben leírtak emlékét.
– Ezt is ki kell takarítanunk – folytatta a férje.
– De hogyan?
– Nagyon egyszerű. Ahányszor késztetést érzel, hogy felidézd ezeket a vádakat, ölelj meg és csókolj meg. Akkor a vádak önmaguktól törlődnek.
– Hát, akkor próbáljuk ki – válaszolta felesége új lendülettel.
Abban a rég elfeledett ölelésben csoda volt. A rossz emlékek elmúltak, a férjnek pedig visszatért az étvágya.
George Uba
Forrás: Élet és Egészség folyóirat: (Gyanakvó vádló) A vádlott dossziéja
Kapcsolódó linkek
1. Hegymászás örömei: Gyerünk a szabadba!
2. Az együttélés példái
3. A romániai lakosság kardiológia helyzete
4. Egészségügyi kaleidoszkóp #3
5. Kortizol: Kortikoterápia – hazárdjáték vagy segítség?
6. Az étrend és táplálékkiegészítők szerepe a B12-vitamin-hiány kezelésében
7. Vegetáriánus és vegán receptek #3
8. A bronchiolitis csecsemő- és kisgyermekkorban
9. A görcsös izommerevség (spaszticitás) és kezelése
10. Az alsó végtagok krónikus vénás elégtelensége
11. Non-Hodgkin limfóma
12. Gyanakvó vádló – a vádlott dossziéja
13. Gyereksarok: A vendég, aki elfelejt távozni – pollenallergia
