VePeBeLa
1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
Loading...
158 Views

Interneten keresztül fedeztem fel. Nem tudom, hogy hogy jutott el hozzám pontosan, de alapvetően szoktam érdeklődni az ilyen típusú témák iránt, úgyhogy... Hogy találtam meg, nem tudom, de egyszercsak észrevettem, hogy küldik a videóanyagokat, és akkor mindenkor néztem egyet-egyet, és akkor kezdett vonzóvá válni.

Hát az én történetem egy kicsit más, mert engem a barátom már két éve próbál rávenni, hogy ide eljöjjek. Ő már tudott erről az életmódközpontról, sőt neki ismerőse is dolgozik itten. Meg hát, amint lehet látni, én a kilókkal küzdök, nem betegséggel, és ugye féltett egngemet. Az otthoni rohanásból, azt mondta, hogy ki kell engem venni, és hogy mindenképpen el kell ide jönnöm. Úgyhogy nagy rábeszéléssel jelentkeztem Szabolcsnál, és kaptam időpontot, és eljöttem. Ránéztem ugyan az interneten, de nem néztem meg minden videót. Úgyhogy kicsit félve jöttem ide, mert mégiscsak messze van, mégiscsak Románia. Otthon kaptam hideget, meleget, hogy: „Hova mész? Oda?  Hát ott nem gyógyulni fogsz, hanem majd még valami rosszat csinálnak veled.” De a tapasztalatok teljesen mások lettek.

És milyen elvárások, elképzelések, célkitűzések voltak bennetek, amikor ideérkeztetek?

Én körülbelül tudtam, hogy hova jövök, mert 2006-ban voltam egy hasonló életmódtáborban Magyarországon. Ismertem, és ismerem a NEW START® alapelveit. Én egy ilyen visszaeső vagyok, és nekem nagyon elszállt a vércukorszintem, némileg a súlyom is, de az nem olyan veszélyesen. És ezért sürgető is volt, hogy akkor eljöjjek ide, és ebben a 11 napban valamennyire rendbe hozzam magam, vagy rendbe hozzanak.

Nekem egyszerűbb a feladatom, mert nem – Hála Istennek nem vagyok beteg, csak nagyon-nagyon meghíztam, és mindenképpen úgy éreztem, hogy kell egy kezdőlökés a fogyókúrához, ugye. Vagyis nem is a fogyókúrához, az életmódváltáshoz. Meg kell egy minta is. Aztán gondoltam, hogy itt meg fogom találni, és majd tényleg megkapom azt a, azt a lökést, amivel elindulok az úton. És úgy gondolom, hogy ez sikerült is.

Igen, ez lett volna a következő kérdésem, hogy mennyiben sikerült, mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket ez az itt töltött 11 nap?

Nekem a legtöbbet az jelentette, hogy most már határozottan mondhatom, hogy megfordultam, és életmódot váltottam; és nagy reményem van arra is, hogy ezt otthon is tudom folytatni. Ez volt a legtöbb eredmény. Most az, hogy a vércukorszintem 4 egységet lement, a trigliceridszintem a felére csökkent, és most már majdnem egészséges, koleszterintszintem is lecsökkent, súlyom is csökkent 4 és fél kilót – Tehát ezek mind nagyon szuper dolgok, de hát ez ideiglenes lehet; tehát ez hullámzó lehet, hogyha nincs meg itt az agyamban az, hogy most már csak így szeretnék élni.

Hát ő.. Nekem több minden volt, ugye. Először is a megdöbbentő az étkezés volt, hogy itt az első nap el lettem tiltva a vacsorától, ugye, és mondták, hogy ne is gondoljak rá. Csak a reggeli meg az ebéd volt, és én ezekkel az ételekkel abszolút nem találkoztam, vagy egyltalán nem így étkeztem otthon, és hát abszolút nem voltam éhes. Talán egy este kivételével semmilyen holtpontom nem volt, sőt még a tányért sem kellett teliszednem ahhoz, hogy jóllakjak és állandó jóllakottság-érzésem legyen. Itt a 11 nap alatt 6,5 kg-ot fogytam úgy, hogy nem éheztem. Persze tornázni azért kellett, de hát ez evvel jár. Tehát, Lacival ellentétben, én még egy pár hét műlva újra vissza fogok jönni, hogy megerősítsem magamat ebben az életmódban. Főleg a táplálkozásban, az étel elkészítésének a módszereiben, hogy ezeket otthon meg tudjam csnálni, és tudjam követni. Ne lépjek le a jó útról, és hát tudjam a súlyomat csökkenteni.

Milyen kezeléseken vettetek részt? Mesélnétek erről egy pár szót?

Igen. Volt először is mindennapos gimnasztika, az mindenkinek elő van írva, azt nagyon élveztük. Akkor, én gőzpakolást kaptam, masszírozást kaptam, és volt vízitorna a végén vízilabdával. Azt nagyon élveztük mind a ketten. Egy csapatban összejátszottunk, és szórtuk a gólokat. És még hideg-meleg váltófürdő, lábfürdő. Ezek voltak.

Péter, neked milyen kezeléseid voltak?

Hát... A reggeli torna az jó, de azért nem mindenki olyan örömmel ment az elején, meg ugye voltak a tornák. De ahogy napról napra kevésbé fájt, elkezdtek emlékezni az izmaim, és mindig napról napra egy picit többet csinálva. Ez a gőzpakolás és masszázs ez fantasztikus volt. Ugye nekem a lábam az eléggé, a súlyom miatt, fekélyesedik, és több figyelmet, a kezelő több figyelmet fordított a lábamra. És egy-egy masszázs után, amit én nem hittem – én nem is hittem a masszázsban annyira, mint gyógyterápia. És mikor vége volt egy ilyen kezelésnek, és néha úgy éreztem, hogy levegőben járok, annyira könnyű volt a lábam. Úgyhogy megdöbbentően jó volt . Otthon is kell keresnem egy masszőrt. A vízitorna mindenképpen nagyon jól esett, mert ugye Arkhimédesz törvénye miatt jóval könnyebben mozgok a vízben. Nem akkora megerőltetés az izmoknak, de mégis tornázol, és a végén, a vízilabda, amit játsszunk, az teljesen összekovácsolja az embereket. A labda újra gyerekké tesz bennünket, és egy gólért képesek vagyunk meghalni a vízben. Úgyhogy igazából a nap fénypontja lett, azt kell mondanom.

És ma is várjuk déluátn, igen. Ezen kívűl voltam a jacuzziban, ami nagyon kényelmes volt, illetve ma voltam egy ilyen gyógynövényes fürdőben, egy ilyen vízsugaras kádban. Hát annyit tudok mondani, hogy teljesen megújultam, mióta a talpam aljától a nyakamig végigmentek rajtam. Fiatalodtam 2 évet, biztos.

Ezt örömmel hallom. Említettétek most már a közösségi életet is. Milyen volt a csapat, a többi vendéggel hogy sikerült kialakítani kapcsolatokat?

Szerintem jó volt. A végén már románokkal is kezdtünk barátkozni, főleg a vízilabda miatt is úgy összejött. Jó csapat alakult ki, és ez klassz.

Igen, a magyar csapat ugye hamar összekovácsolódott, ugye. Ott  indenki hamar megtudta, hogy ki honnét jött, mit csinálunk. Én sokkal rosszabbat vártam a román kollégáktól, de meglepően sok kedvességet és odafigyelést kaptam tőlük. Aki csak tudott beszélni egy pár szót magyarul vagy angolul, azzal próbálkozott, úgyhogy... A játék az abszolút összehozza az embereket. Azt tudom javasolni esetleg itt a vezetőségnek, hogy esetleg több játékot, felnőtt játékot kitalálni, és az még jobban összekovácsolja az embereket.

Már említettétek az elhatározásaitokat, és a célkitűzéseiteket az otthoni, további életre. Kinek ajánlanátok a Központot?

Én azoknak ajánlanám, akik komolyan akarják venni azt, hogy egészségesebbek akarnak lenni, és hajlandóak komoly áldozatokat hozni érte. És itt nemcsak az anyagi áldozatra gondolok, hanem főleg elkötelezettségben, és fegyelmezettségben, hogy amit itt mondanak, azt maximálisan betartom. Én tényleg úgy jöttem ide, hogy mindent betartottam maximálisan, és ma nagyon boldog voltam, mert csodálatos eredmények derültek ki. Véreredmények, testsúly, stb. Tehát ma madarat lehetett velem fogatni.

Azt hiszem, hogy a pozitív visszajelzés az mindannyiunknak szárnyakat ad és megerősítést.

Hát én annyit tudok hozzátenni, hogy ahonnan én jövök, én vállalkozó vagyok; és tudom ajánlani az összes olyan vállalkozónak, aki kicsit ki akar szakadni, és egy kicsit más életmódot akar folytatni. A rohanó világunkból egy kicsit betekinteni az egészséges világba, hogy jöjjön el, nézze meg, és pórbálja az életét kiegészíteni ezzel. Vagy megváltoztatni, hogy evvel az életritmussal is lehet ugyanúgy élni, mint amit eddig csináltunk.