Álomvakáció
Tanuljunk mások kárából: Végre elérkezett a vakáció és vele együtt a nyári táborozások ideje. Julcsi és Jancsi ez alkalommal sem jutottak egyezségre, így Julcsi a hegyekbe, Jancsi pedig a tengerre ment nyaralni.
– Alig várom már, hogy a tengerparton legyek – mondta Jancsi indulás előtti este. Szépen lebarnulok, egész nap úszok és röplabdázok.
– Lassan a testtel! – figyelmeztette Julcsi. Ha sokat ülsz a napon, leégsz, és még aludni sem fogsz tudni.
– Tudod mi a véleményem az ilyen figyelmeztetésekről? – kérdezte Jancsi. Azt gondolom, hogy egyszerűen csak mesék, kisgyermekek, öregek és lányok ijesztgetésére. Inkább arra figyelj, hogy mivel foglalkozol majd te a hegyekben, mert ott is meg lehet betegedni.
Ha vigyáztam volna…
Hamar megérkeztek az első tudósítások a tábor első napjáról, mobiltelefonnal készített képekkel egészítve ki a beszámolót.
Julcsi
Szerencsésen megérkezünk Buşteni-be, ahol csodálatos a táj, a levegő pedig tiszta, üde és friss. Érkezésünk másnapján túrázni mentünk. Figyelmeztettek, hogy húzzunk bakancsot és vigyünk magunkkal esőkabátot, de annyira szép idő volt, hogy úgy döntöttem, nem cipelek magammal felesleges tárgyakat. Következésképpen nyári cipőben, pólóban és rövidnadrágban indultam útnak.
Néhány óra múlva hirtelen hatalmas eső kerekedett és én természetesen bőrig áztam. Csak a fejem maradt szárazon, amelyre egy magamnál felejtett műanyag tasakot húztam. Most csak abban reménykedem, hogy a tábor hátralevő napjait nem tüsszentéssel, köhögéssel és orrfújással fogom tölteni. Jancsinak igaza volt, úgy tűnik, hogy a hegyekben is érhet baj.
Jancsi
Üdvözletemet küldöm a tengerpartról. Szerencsésen megérkeztünk, ma reggel pedig már korán kimentünk a partra, hogy megnézzük a napfelkeltét. Néhány fényképet is készítettem. Ezután bementünk a vízbe és csak ritkán feküdtünk ki pár percre a homokra, napozni. Dél körül mindenki sietve távozott én azonban gyorsan ettem is vissza is mentem a partra. Nem azért fizettem ki a tábori díjat, hogy a szobában rostokoljak. A fáradtság azonban erősebbnek bizonyult és délután 2 óra körül elszundítottam.
Természetesen a napernyő mellett, vagyis a napon. Körülbelül két óra múlva ébredtem fel, rákvörösre égve, émelyegve. Egy hideg zuhany után jobban éreztem magam, a valódi rémálom azonban csak este kezdődött el: fejfájás, láz, hányinger, szédülés, az égésről nem is beszélve. Tehát, kénytelen vagyok bevallani, hogy Julcsinak igaza volt: a sok napozás ártalmas a bőrnek, és nemcsak annak.
Tanuljunk mások kárából!
- Függetlenül attól, hogy hol töltjük szabadságunkat, mindig vigyünk magunkkal a helynek, a hőmérsékletnek, a körülményeknek megfelelő felszerelést és legyünk felkészülve az időjárási viszonyok hirtelen megváltozására.
- Tizenegy és délután hat óra között ne tartózkodjunk tűző napon. A nap többi órájában védjük fejünket a közvetlen napsugárzástól, viseljünk könnyű, lenge, természetes anyagokból, lenből és pamutból készült bő, világos színű, szellős ruhadarabokat.
- Igyunk elegendő vizet. A nyári kánikulában 20-30 percenként kortyolgassunk vizet. Ne cseréljük fel a vizet koffeintartalmú italokkal (kóla, fekete tea) vagy különböző szénsavas üdítőkkel.
- Amikor a meleg elviselhetetlenné válik, zuhanyozzunk le langyos vízzel és ne törölközzünk meg.
- Fogyasszunk minél több friss gyümölcsöt és zöldséget (sárgadinnyét, görögdinnyét, paradicsomot, uborkát). Tartózkodjunk az édesség- és húsfogyasztástól.
- Bármilyen meleg legyen is, ne nyissunk ki minden ablakot, kerüljük a huzatot, ne fürödjünk hideg hegyi patakok vizében kiizzadt testtel. Ez tüdőgyulladáshoz vezethet.
Álomvakációban lehet részünk, ha örvendezünk barátaink társaságának, élvezzük az utazást, a szép tájakat és a jó időt, anélkül, hogy közben égne és viszketne a bőrünk vagy fájna a fejünk. Ezt nem nehéz elérni, ha megtesszük a megfelelő óvintézkedéseket.
Maxi
Medana Croitoru
Forrás: Élet és Egészség folyóirat: Gyereksarok: Álomvakáció – Maxi és a gyermekek
Kapcsolódó linkek
1. Zenés vakáció – zene hatásai
2. Légzésünk titkai
3. A betegvizsgálat elfelejtett művészete
4. Egészségügyi kaleidoszkóp #4
5. A kortizol és a mindennapi stressz
6. Propolisz tartalmú aeroszolos inhalálás
7. Az Alzheimer-kór és a sült hús (roston)
8. Természetes gyógymódok a dysmenorrhoeában
9. Stresszoldó vegetáriánus receptek
10. Kezdő futók programja
11. Régi-új gyógymódok – a gyömbér jótékony hatása
12. Ménesi tapasztalat – a legjobb dolog, ami az életemben történt
13. Rákszűrés a nőknél
14. Bosszú – Nem tárgyalok! – Páros bonyodalmak
15. Embertelen – Mi teszi emberré/embertelenné az embert?
16. Gyereksarok: Álomvakáció – tanuljunk mások kárából