Sztrók a gyerekeknél

Sztrók
a GYEREKEKNÉL

Sztrók: A stroke 60 év felettieknél megszokottnak tűnik, gyerekeknél viszont nem. Csakhogy, kedves szülők: gyerekeknél is előállhat.

Mi is a sztrók?

Stroke, ha egy vérrög eltöm egy eret. Felületi sérülés esetén a vérrögnek jótékony szerepe van a vérzéscsillapításban, jelenléte a vérér belsejében azonban végzetes lehet. Olyan, mint egy dugó, amely megakadályozza a vér előrehaladását, ezt a folyamatot pedig iszkémiának hívjuk. A szomszédos szövet elhal, mivel nem kap tápanyagot, a vérér pedig elhasadhat a megnövekedett nyomás következtében. Ehhez a folyamathoz a vérerek belső falán lerakódott koleszterin, valamint a véralvadási zavarok is hozzájárulnak.

Kockázati tényezők

sztrók

Egyes kockázati tényezők megváltoztathatók, míg mások nem. A megváltoztatható tényezők közül megemlítjük a következőket:

  • magas vérnyomás – az életkor után a második legjelentősebb kockázati tényező. Ne felejtsük el, hogy a magas vérnyomásos betegeknek csak egyharmada tudja, hogy ebben a betegségben szenved, és még ennél is sokkal kevesebben vannak azok, akik megfelelően kezelik magukat.
  • cukorbetegség – a cukorbetegek körülbelül egynegyede stroke következtében hal meg. Tehát a diabétesz (amit szintén elég későn fedeznek fel) a betegségre jellemző keringési zavar miatt kétszeresére növeli a stroke kockázatát.
  • magas vérkoleszterinszint – a koszorúerek megbetegedéséhez vezet, vagy akár szívinfarktushoz is, amely a szívizmot érinti, növelve a stroke kockázatát.
  • más szívbetegségek, mint a ritmuszavarok – pitvar fibrilláció, gyulladások, mint az endokarditisz (szívbelhártya gyulladás), a szívbillentyűk betegségei, patensforamenovale vagy szívizombántalmak (kardiomiopátiák).
  • dohányzás, beleértve a passzív dohányzást is
  • szedentarizmus (mozgásszegény életmód) és ennek következményei
  • elhízás
  • orális fogamzásgátlók, főleg dohányzóknál, illetve akiknél már előfordult véralvadás-zavar. Úgy tűnik, a változó korú nőknél a hormon szubsztitúciós terápia alacsony kockázati tényezőt jelent az agyi értörténésekre nézve.
  • túlzott alkohol- és kokainfogyasztás, vagy más illegális drogok használata

Vannak bizonyos meg nem változtatható kockázati tényezők, melyeket szintén figyelembe kell vennünk, éspedig:

  • Életkor. A stroke kockázata az életkorral együtt nő, és az 55. életév után tízévente duplázódik.
  • Rassz. Sokkal nagyobb arányban érintettek az agyi történésekben az amerikai feketék és spanyolok.
  • Nem. 75 éves korig férfiaknál sokkal gyakoribb a stroke, mint nőknél, ez után viszont a nők érintettebbek.
  • Családi előzmény. A stroke kockázata sokkal nagyobb azoknál, akiknél az egyik nagyon közeli rokonnak, egyik szülőnek, fi útestvérnek vagy a lánytestvérnek volt már agyi értörténése vagy múló agyi történése (TIA).
  • nemrég lezajlott stroke vagy TIA.

Bekövetkezhet gyerekeknél sztrók?

Igen, a 15 év alatti gyerekeknél az agyi értörténések előfordulási aránya a világon körülbelül 6 eset évente, minden 100.000 gyerekre számítva. Valamivel gyakoribb a stroke a két év alatti gyerekeknél. A gyakoribb előfordulást itt is a fiúknál vették észre. Az utóbbi tíz évben a stroke gyakorisága a gyerekeknél változatlan maradt, azonban az AEÁ-ban és más országokban a sztrók és más agyi érbetegségek az első tíz gyerekhalálozási okok közé tartoznak. Gyerekeknél a kockázati tényezők a következők:

  • Érbetegségek;
  • Szívbetegségek;
  • Gyulladásos megbetegedések;
  • Akut és krónikus agyi és nyaki betegségek;
  • Véralvadási zavarok;
  • Sarlósejtes vérszegénység.

sztrók

Egy közelmúltban elvégzett tanulmány szerint az utolsó 13 évben megnövekedtek az agyi értörténések kockázati tényezői a 15 és 34 év közötti korosztálynál. A fiatal lakosság körében a legfontosabb növekedőben levő kockázati tényezők: magas vérnyomás, cukorbetegség, elhízás, koleszterinszint zavar, dohányzás és túlzott alkoholfogyasztás. Ezek mind olyan tényezők, amelyek a múltban csak a felnőtteknél léteztek.

A stroke tünetei gyerekeknél

A csecsemőknél és a kisgyerekeknél valós gond, hogy nem tudják megfogalmazni a tüneteiket, ezek pedig nem vehetőek könnyen észre. Ha a stroke felnőttekre jellemző tünetei kisgyereknél vagy újszülöttnél jelentkeznek, azonnal hívják a 112-t. Más, gyerekeknél és serdülőknél sztrók-ra utaló tünetek:

  • görcsök, főleg újszülötteknél;
  • hirtelen jelentkező vagy egyre intenzívebb fejfájás;
  • hirtelen jelentkező beszédzavar, nem ejtik ki teljesen a szavakat és nem mondják végig a mondatokat;
  • féloldali részleges bénulás (hemiparézis) vagy féloldali gyengeség;
  • a látás hirtelen elvesztése vagy rendellenes szemmozgás;
  • hirtelen egyensúlyvesztés vagy mozgászavarok.

Kezelés

A betegség jelenlétére utaló tünetek felismerését követően AZONNAL szakorvoshoz kell vinni a gyereket. Hívják a 112-t, mondják el a gyereknél észlelt tüneteket és azonnal szakorvosi vizsgálatra irányítják Önöket. Csak orvos állíthatja fel a pontos diagnózist. A szakorvosi kivizsgálást követő paraklinikai felmérés után (laboratórium, képalkotó eljárások MRI – mágneses rezonancia, EEG – agyhullámok vizsgálata, Doppler – az erek ultrahangos vizsgálata) megkezdik a gyerek életkorának és betegségének megfelelő kezelést. A gyerekeknek sok olyan gyógyszer nem adható, amely felnőttkorban használható. A gyerekek stroke-ja esetén a kezelés rendszerint a következő:

  • a normális testhőmérséklet fenntartása megfelelő hidratálással és normális vércukorszint biztosítása;
  • magas vérnyomás kontrollja;
  • koponyaűri nyomás kezelése;
  • rohamok felismerése és kezelése

EEG monitorizálással, valamint görcs elleni gyógyszerek adagolásával.

Az agyféltekék érintettsége

Az agy bal féltekéje a test jobb oldalán végbemenő mozgásokat és a beszédet vezéreli. Egy gyereknek, akinek agyi értörténése volt a bal agyféltekében, nehézségei lehetnek a jobb oldali mozgásban és bizonyos szavak vagy mondatok olvasásában, illetve kimondásában.

Az agy jobb féltekéje a test bal oldali mozgásaiért felel, valamint az olyan analitikus és perceptív feladatokért, mint a távolság, nagyság, sebesség vagy a testhelyzet észlelése és irányítása. Annak a gyereknek, akiknek a jobb agyféltekéje érintett, nehézséget jelenthet teste bal oldalának mozgatása és olyan egyszerű feladatok elvégzése, mint az ing begombolása vagy a cipőfűző megkötése.

A Hip-hop program

Az AEÁ-beli Nemzetközi Stroke Alapítvány 2004-ben a gyerekek megsegítésére kifejlesztette a Hiphop Stroke programot. Ez arra neveli a gyerekeket, hogy egészséges életstílus szerint éljenek életük végig, valamint elsajátítsanak olyan szokásokat, amelyek segítségével megelőzhetik a stroke-ot, és ami a legfontosabb, hogy megtanulják felismerni a betegség tüneteit. A diákok, egyetemisták ugyancsak megtanulják a sztrók tüneteit felismerni, és azt, hogy mikor kell sürgősségi ellátást igényelniük. Egy tanulmány szerint az utóbbi 13 évben gyarapodtak a stroke kockázati tényezői a 15 és 34 év közötti személyeknél.

 

dr. Cristina Anca Dăscălescu
Családi főorvos

Forrás: Élet és Egészség folyóirat: Agyi értörténés gyermekeknél
Beers, Mark, Manualul Merck de diagnostic și tratament, Ediţia XVIII-a, Editura All, București, 2009
Braunwald, Fauci, Hauser, Jameson, Kasper, Longo, Harrison’s Principles of Internal Medicine, 16th Edition, McGraw Hill, 2005
Mănuilă, Alexandru, Dicţionar medical, Ediţia 7-a, Editura Ceres, București, 1998
McPhee, Papadakis, Tierney, Current Medical Diagnosis & Treatment, 45th Edition, McGraw Hill, 2006

 

Kapcsolódó linkek

1. Kétarcú villámcsapás – az agyvérzés
2. Az agyi vérkeringés felépítése
3. Stroke – tünetek és kockázatok
4. Stroke jelei és megelőzése
5. 8 táplálkozási stratégia – egyél jót a stroke után
6. Agyvérzés tünetei és jelei
7. Cukorbetegség, mint a stroke rizikója
8. Egészségügyi kaleidoszkóp
9. Vegetáriánus és vegán receptek #1
10. Rehabilitáció a stroke után
11. Sztrók a gyerekeknél
12. A stroke és a rák közötti kapcsolatok
13. Mezőménes – mágnes, ami vonz
14. Hidroterápia a stroke utáni rehabilitációban
15. Pszicho-emocionális zavarok: viszonyuljunk megértően a stroke után az érintettekhez
17. Érelmeszesedés: Az agyi értörténés csapatmunkában való kezelése
18. Gyereksarok: A három kismalac: Figyelem, az élet fontos!

119 Views0